Belépés



Szavazás

Jelenleg nincs szavazás...

Hivatalosan is itt az Android 8.0 Oreo

A Google múlt héten, a napfogyatkozással egyidőben leplezte le az Android 8.0 Oreo rendszert.

Bár még az utolsó pillanatban is volt rá esély, hogy más nevet kap az OS, végül a kézenfekvő Oreo mellett döntöttek a fejlesztők. Ebben közrejátszhatott a könnyű, rövid név és az egyszerű megjegyezhetőség, valamint az is, hogy milliók ismerik már ezt a márkát. Ez az Android mobil OS történetében a második alkalom, amikor nem egy általános édességről, hanem egy konkrét márkáról nevezik el a rendszert, az első ilyen a KitKat volt.

A Google mérnökei már elkezdték az Open Source Projectbe feltölteni az Android 8.0 Oreo kódját, így nagyon hamarosan letölthető lesz a támogatott Nexus és a Pixel készülékekre a rendszer. Bár evidens volt, de több gyártó is megerősítette, hogy legkésőbb 2017 év végére kiadják az Oreot több telefonra, ezek között találjuk az Essential, a General Mobile, a HMD global, a Huawei, az LG, a Motorola, a Samsung, a Sony is.

 

Az Android 8.0 Oreo nagyon kevés, a felhasználók számára látható újdonságot hoz csak, többek szerint érdemes lett volna tovább vinni még a Nougat vonalat, hiszen az iOS 11 lényegesen több új funkciót biztosít a felhasználóknak, mint az Oreo az Android 7-hez képest. Az újdonságok között megtalálható lesz kép-a-képben támogatás, értesítési pöttyök, újrarajzolt emojik, Google Play Protect, a háttérben futó alkalmazások korlátozása, gyorsabb bekapcsolás, rendszerszintű űrlapkitöltés, Android Instant Apps támogatás.

Forrás:  Google Blog

 

Adatbázisunkban jelenleg 2356 db telefonhirdetés található.








Ajánlatkérés az üzletektől cseretelefon, vagy beszámítás esetére. Válaszd ki, milyen telefont szeretnél venni.






Adatbázisunkban jelenleg 173 db tartozékhirdetés található.






Adatbázisunkban jelenleg 256 db üzlet található.





This is replaced...
This is replaced...