Belépés



Szavazás

Jelenleg nincs szavazás...

Hivatalos a OnePlus 6 teaser

A kínai gyártó bemutatta első, hivatalos teaser videóját a hamarosan érkező OnePlus 6 modellről.

Idén vártuk már a Samsung nagyágyúit és most a OnePlus-on a sor. A 6 újból egy igazi flagship killer lehet, nemcsak tudás, hanem árazás szempontjából is, hiszen közel féláron lehet a mostani csúcsmobilokhoz képest, annak ellenére, hogy hardveresen és tudásban egyezik velük. Az olcsóbb OnePlus 6 a pletykák szerint 525 dollárba kerülhet, amely nagyon barátságosnak hangzik. 

Pete Lau, a OnePlus igazgatója már megerősítette, hogy Snapdragon 845 chispet kerül az új telefonba, ahogy azt is, hogy júniustól lesz megvásárolható a OnePlus 6. Emellett 8 gigabájt RAM és 256 gigabájt tárhely lesz a drágább változatban. Az olcsóbb, 128 gigabájtos verzió 153, míg a nagyobb, 173 ezer forintba kerülhet. Szó esik egy helyen arról, hogy készül 64 gigabájtos OnePlus 6 is, de a gyártótól elég meglepő húzás lenne.

Azonban az eddigiektől eltérően nincs kizárva, hogy már akár áprilisban – egészen pontosan az Avengers megjelenésekor, április 27-én – megtörténik a megjelentés, egyre több forrás erről ír és mivel rengeteg a kiszivárgott részlet, talán van valóságalapja. Carl Pei, a cég társalapítója elárulta, a sokak által szidott notch megoldást kapja a kijelző, amely azonban kicsi lesz.

Forrás: Phone Arena

 

Adatbázisunkban jelenleg 2539 db telefonhirdetés található.








Ajánlatkérés az üzletektől cseretelefon, vagy beszámítás esetére. Válaszd ki, milyen telefont szeretnél venni.






Adatbázisunkban jelenleg 173 db tartozékhirdetés található.






Adatbázisunkban jelenleg 258 db üzlet található.





This is replaced...
This is replaced...